„Nem arra fókuszálok, hogy mennyi baj van, hanem hogy mit hogyan lehet megoldani.” – ez Wermeser Anita mottója.

Az autista gyermeket nevelő édesanya azon túl, hogy erős kézzel tart rendet az „irányított káoszukban”, még fejlesztő élménynyaralásokat is szervez sorstársai, a szintén autista gyermeket nevelő családok számára. Miként telnek a mindennapjaik, és mit tud adni egy ilyen tábor az érintett családoknak? Erről kérdeztük őt.

Richter Főnix Közösség – Wermeser Anita

„Mennyire tört meg engem a kislányom autizmusa? Semennyire. Örültem, hogy megkaptam a diagnózist, és végre tudtam, hogy nem velem van a baj.” Ismerjétek meg Wermeser Anitát, akiben elsöprő erejű őserő lakozik. Hogyan vette kezébe az irányítást és miként uralkodik az irányított káoszukon? Anita és családja inspiráló történetét a rövidesen bemutatásra kerülő filmjéből ismerhetitek meg!

A pillanatban élni

„Muszáj fölvennünk azt a kesztyűt, amit az élet dob elénk, mert sokkal többet nyerünk, mint amit veszítünk.” - interjú Majzik Edit, színésznővel, akire az élet egy súlyos baleset következtében egy új, nem várt szerepet osztott. Edit elmesélte hogyan birkózott meg vele és hogyan tanulta meg megélni az életet a maga teljességében.

Richter Főnix Közösség – Majzik Edit

„Ha negyedannyi energiát tettem volna akkor a házasságunkba, amit a baleset után én önként és dalolva beletettem, akkor mi lehettünk volna a világ két legboldogabb embere.”  - vallja Majzik Edit, a Richter Főnix Közösség legújabb tagja. Edit motiváló életútját a hamarosan bemutatásra kerülő filmet megnézve ismerhetitek meg!

Káró Regina – a Te történeted

Vannak olyan pillanatok, amikor elakad az ember, és egy-egy új történet friss erőt adhat és kilendítheti az embert a holtpontról." - vallja Káró Regina, a Richter Főnix Közösség tagja.

ÚJRATERVEZÉS

„Nem volt könnyű 24 évesen a nulláról újrakezdeni mindent, de szerintem kihoztam a legjobbat ebből a tragikus eseményből és még mindig nem adtam föl!"- interjú Káró Reginával, a Richter Főnix Közösség tagjával, akinek egy súlyos baleset után újra meg kellett tanulnia járni, és beszélni, rehabilitációja egy élethosszig tart majd. Bár maradtak látható nyomai a balesetének, megtanult együtt élni a változásokkal és ebből kihozni a maximumot.

A Richter Főnix Közösség hősnői kezükbe vették a saját sorsukat, és új utakat találtak

2023-ban ismét három példaértékű élettörténetet mutat be a Richter Főnix Közösség. Az idei évben olyan életutakat ismerhet meg a széles közönség, amelyeknek főhősei nem kívülről várják a segítséget, hanem képesek kezükbe venni sorsuk alakítását és gondoskodni saját magukról. A Főnixek sorstörténetét bemutató filmek március 10-től lesznek elérhetőek a Richter a Nőkért Facebook és YouTube csatornáján, valamint a weboldalon.