Mit hozott Sarkadi Krisztina, az első női kerekesszékes maratonfutóés családja számára a kényszerű bezártság? Milyen tanulságokat szűrtek le az elmúlt pár hónap eseményeiből? Erről mesélt nekünk a vele készült interjúban!

Mostanra már minden hazai iskolában véget ért a tanév,. A digitális oktatás és az elmúlt időszak kényszerű bezártsága mindannyiunknak feladta a leckét, és sok nehézséget, de szépséget is hozott az életünkbe. Sarkadi Krisztina Főnix megosztotta velünk, hogy ő és családja hogyan élték meg az elmúlt pár hónapot munka és otthoni tanulás mellett, nélkülözve a barátok, rokonok közelségét.

Március közepén egyik napról a másikra kijárási korlátozást rendeltek el és a digitális oktatásban találtuk magunkat. Titeket milyen kihívások elé állított ez az új helyzet?

Az akkori munkahelyemen, a minisztériumban a munkavégzés sajátos jellege miatt nem volt lehetőség az otthoni munkavégzésre, így végig bejártam dolgozni. Emiatt amikor Levinek, a kisfiamnak elkezdődött a távoktatás, kivettem a szabadságaimat, hogy itthon tudjak vele maradni. Utána a férjem dolgozott itthonról egy hónapig, hogy a fiúnk mellett lehessen. Ezt követően pedig Levi már egyedül folytatta a digitális oktatást. Ez azért volt izgalmas, mert nagyon sok online bejelentkezés volt, anyagokat kellett fel-le tölteni... Szerencsére Levi nagyon jó informatikából, így viszonylag gyorsan megtanulta kezelni a különböző programokat, és egészen jól ment neki ez a kivág, másol, beilleszt, letölt, felcsatol… A nehézséget az okozta, hogy minden este, amikor hazajöttem, ellenőriztem, hogy minden feladat elkészült-e. Volt olyan nap, hogy este 9-kor még azért tanultunk, mert Levi nem vette észre, hogy napközben a rendszerben feltöltésre került egy új anyag, és valamit még pótolni kellett. Nyilván ez abból is adódott, hogy egyedül volt itthon, meg kiskamasz, és egy idő után utálta az egészet, elege volt…

Kiskamasszal különösen nehéz lehet egy több hónapnyi kényszerű bezártság…

Nálunk érdekes módon a nehézség abból adódott, hogy ő zárkózott be nagyon. Volt rá példa, hogy amikor már lehetett másokkal találkozni, és programot szerveztünk barátokkal, ő közölte, hogy inkább itthon marad. Ebből azt láttuk, hogy a társas érintkezés, a saját korosztályával való kapcsolattartás azok, amiket túl hosszan nélkülözött. Ő pedig úgy próbálta ezt feldolgozni, hogy átesett a ló túloldalára… Ahelyett, hogy sok időt töltött volna a barátaival, ő inkább úgy döntött, nem hajlandó menni sehová, és nem érdekli senki. Aztán persze amikor találkozik másokkal, kiderül, hogy igenis nagyon hiányoznak a többiek, és nagyon jól érzi magát mások társaságában. De még mindig nehéz visszaterelnünk őt a közösségi létbe. Számunkra azt hiszem, ez a legnagyobb kihívás. Hogy jól tudjuk őt segíteni a személyes kapcsolataihoz való visszatalálásban úgy, hogy ezt ne érezze erőszaknak, hanem rájöjjön ő maga is, hogy ez mennyire fontos.

És ti hogyan éltétek meg ezt az időszakot?

Hát, kicsit frusztráló volt …

Ezzel azt hiszem sokan egyet tudnak veled érteni!

A férjem a napokban fogalmazta meg, hogy ő úgy érzi, enyhén depressziós lett ettől az egész pandémia dologtól... Természetesen próbáltuk tartani magunkat, hogy minden rendben van. Hál’Istennek, a mi ismeretségünkből senki nem lett beteg, de mégiscsak ott volt a levegőben, hogy a vírus bármikor bárhol megjelenhet, és hogy nagyon fontos vigyáznunk magunkra. A legelején teljesen elhatalmasodott rajtam a félelem. Tudatosan kellett figyelnem arra, hogy ne ez határozza meg a mindennapjainkat. Persze, maszkot hordunk, fertőtlenítünk, betartjuk a távolságot, de nem szabad, hogy a félelem irányítsa az életet, mert akkor megbénulsz, és nem fogod tudni végezni a feladataidat. Nekem az elején ez nagy kihívás volt. Sokat idegeskedtem emiatt, aztán pedig sok-sok beszélgetés nyomán, tudatosan sikerült ezt egészséges szinten tartani.

Milyen hozadéka lett számotokra ennek a küzdelmekkel teli időszaknak?

Új felismerések nem születtek, inkább csak megerősödtek az eddigiek: számunkra nagyon fontos az együtt töltött idő. Nálunk első helyen áll, hogy szeretetben éljünk, és ezt közvetítsük egymás felé. Ebben az időszakban megerősödött bennünk, hogy teljesen mindegy, hogy mi történik körülötted, ha szereted a másikat, akkor minden rendben van. Mi eddig is szerettünk itthon lenni, együtt tölteni az időt, ez nem volt újdonság számunkra.

Ez az időszak hozott egy váltást is az életemben, hiszen közben munkahelyet is váltottam. Egy olyan cégnél helyezkedtem el, ahol rendkívül nagy hangsúlyt fektetnek a társadalmi felelősségvállalásra, 180 megváltozott munkaképességű alkalmazottat foglalkoztatnak. Én ennek a részlegnek a munkáját segítem, és azt érzem, végre igazán a helyemen vagyok.

Van bármi, amit megtartotok az elmúlt hónapokban megszokott új életvitelből?

Hogyne, a heti egyszeri bevásárlást! (nevet) Én képes voltam előtte akár kétnaponta is vásárolni menni, és hiába írtam listát, ezt nagyon ritkán tudtam tartani. Ez az időszak erre jó volt, hogy azt vettem csak meg, ami a hétre megtervezett listámon volt. Ezáltal sokat spóroltunk, és nem vettem felesleges dolgokat. Ez nekem mindenképpen hozadéka ennek az időszaknak, amit meg fogunk tartani a jövőben is.